2023.09.15. 11:05
Dárdai Blanka elmondta, mit tett vele L.L.Junior
Már nem alkotnak egy párt, de az énekesnő továbbra is pszichológushoz jár.
Forrás: Ripost
Dárdai Blanka azt sem rejti véka alá, régóta kéri szakember segítségét.
Többször jártam már az évek alatt.
Szeretek mélyre ásni és nem a felszínen lubickolni" – mondta az énekesnő a Blikknek.
Ebben az egy évben tíz évet öregedtem/értem, és azért ezt a szót használom, mert voltak benne meredekebb részek is.Teljesen igaz, hogy viharos a kapcsolatunk. Az ő szerelme ilyen"
– írta korábban közösségi oldalán Dárdai Blanka.
"Bár minden ember foglalkozna saját magával, a traumáival, a lelkével és önmagába fektetné az energiáit, sokkal több boldog és igaz ember élne. Felszabadító folyamat" – magyarázta a celeb.
"Szerintem fontos, hogy számunkra megfelelő szakembert találjunk, de ezen kívül sok-sok terápia tud még pluszban segíteni abban, hogy közelebb kerüljünk magunkhoz. A lelki magány, a szükséges, úgymond jófajta felismerés, ez mind hatalmas összetevője az önértékelésnek."
Bulvár-celeb
- „Köszönjük, hogy vigyáznak ránk!” Háromszáz pogácsát sütött a gátakon dolgozóknak a sütimester
- Nehéz idők: kedvenc meteorológusunk már csak kenuval tud hazamenni
- A legjobb forgatókönyv is nagyon ijesztő: ilyen radikálisan alakul át az időjárásunk
- Vége a tunyulásnak! Ezt a 10 fontos dolgot tanácsolja a magyar testépítő legenda
- Hamarosan egészen elnyelheti a Duna Varga Viktor házát