2018.10.15. 10:57
Magyarországon gyülekeznek a világ legintelligensebb emberei
A géniuszok szervezetük stratégiai céljairól, a futó projektekről és az intelligencia hasznosításának aktuális kérdéseiről döntenek.
A Mensa HungarIQa Egyesület, a legintelligensebb embereket tömörítő klub hétfői közleménye szerint Magyarországra invitálta a világ legintelligensebb embereinek vezetőit.
Mint írják, az egyesület, amely idén ünnepli 25. születésnapját,
megkapta a 2018-as Mensa IBD, azaz a Mensa Nemzetközi Közgyűlésének (IBD) rendezési jogát,
ezért október 18-21. között Budapest látja vendégül a világ Mensa-szervezeteinek képviselőit.
A Nemzetközi Közgyűlés a Mensa International (MI) legfőbb döntéshozó szerve, tagjai a nemzeti Mensák vezetői. Az MI elnöke egy magyar hölgy, Balanyi Bibiána: ő vezeti a világszerte több mint 140 ezer tagú szervezetet. A Közgyűlésen a nemzeti elnökök döntenek a Mensa stratégiai céljairól, a futó projektekről és az intelligencia hasznosításának aktuális kérdéseiről – olvasható a közleményben.
A közleményben az áll, hogy az IBD nagyszerű lehetőség a nemzeti elnökök tapasztalatcseréjére.
A magyar alapítású 'Év Intelligens Vállalata' verseny például így tudott nemzetközivé válni, és így jött létre a Mensa V4-ek együttműködése.
A házigazda Mensa HungarIQa, melynek elnöke Bogdán Richárd, népességarányosan a világ 3. legnagyobb Mensája, közel 3600 taggal. A Mensa-tagság feltétele az emberek 98%-ánál magasabb intelligencia. Az egyesület tájékoztatása szerint 38 országból több mint 150 küldött és vendég vesz részt a közgyűlésen és a kapcsolódó programokon.
Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock