2019.03.09. 18:15
A magyar adókörnyezet versenyképes a régióban
Az adótanácsadó szerint a közelmúltbeli adóváltozások alapvetően a kis- és középvállalkozásoknak kedveznek, különösen vidéken, ahol komoly támogatásokat is igénybe vehetnek.
A jelenlegi magyar adókörnyezet kifejezetten versenyképes régiós összehasonlításban a maga kilencszázalékos társasági adójával – jelentette ki a Magyar Hírlapnak a tavalyi év adótanácsadójának választott Barta Péter.
Az áfa mértéke ugyan a legmagasabb az Európai Unión belül, de az a vállalkozásokat nem érinti, hiszen az áfa csak átmenő tétel, és nem költség egy vállalkozás számára – tette hozzá a szombaton megjelent interjúban.
Úgy vélekedett, hogy a közelmúltbeli adóváltozások alapvetően a kis- és középvállalkozásoknak kedveznek, különösen vidéken, ahol komoly támogatásokat is igénybe vehetnek.
Az idei változások közül a tanácsadó a csoportos társasági adóalanyiság bevezetését emelte ki. Ez teljesen új jogintézmény a magyar adójogban, és előnye, hogy a csoporttagoknak az egymás közötti ügyleteikről nem kell transzferár-dokumentációt készíteniük – fejtette ki.
Az egyéni vállalkozók figyelmét Barta Péter arra hívta fel, hogy az idén 12 millió forintra emelték az alanyi áfamentesség határát.