2019.09.16. 12:40
Turisztikai innovációs verseny indult főiskolai hallgatóknak
Október 31-ig háromfős csapatokban nyújthatják be a szállodaiparral összefüggő innovációs ötletüket. A versennyel a legkiválóbb koncepciók megvalósítását ösztönzik.
Forrás: MTVA/MTI
Fotó: Jászai Csaba
Turisztikai innovációs versenyt indított CheckINN elnevezéssel a magyarországi felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) – jelentette be sajtótájékoztatón Princzinger Péter, a szövetség elnöke.
„A bővülés folyamatosságához meg kell találni azokat a tartalékokat, amelyekkel a következő 10-20 év turizmusát segítik” – jegyezte meg. Ismertette:
a hallgatók 3 fős csapatokban nyújthatják be október 31-ig a szállodaiparral összefüggő innovációs ötletüket.
„A legjobbak nagy értékű díjazásban részesülnek, a legmagasabb pontszámot elérő csapat tagjai kategóriánként összesen hárommillió forintot kapnak ösztöndíj formájában” – mondta.
A pályamunkákat közvetlenül a szállodaiparhoz kapcsolódó innováció, más szakmai terület átültetése a szállodaiparba, illetve a szállodai vendéglátáshoz kapcsolható innováció témakörökben lehet benyújtani.
„Az MTSZA azt is vállalja, hogy támogatási szerződést köt szakmai projekt megvalósítására azzal a felsőoktatási intézménnyel, amelynek a hallgatói az adott kategória legmagasabb pontszámát elért pályázatát nyújtották be. A támogatás összege 3 millió forint” – ismertette.
Somlyai Zoltán, a BDPST Zrt. hotel divíziójának vezetője, a bíráló bizottság tagja arról beszélt, hogy a pályamunkákat három fordulóban bírálják majd el. A pályázatot az egyetemek, főiskolák végigjárásával is népszerűsítik szeptember végéig. A pályázatokat a www.check-inn.hu oldalon lehet benyújtani.
Borítókép: illusztráció