2021.01.21. 23:00
Egyre kevesebben fizetnek készpénzzel
A tavalyi év a fizetési szokásokat is megváltoztatta.
Forrás: Shutterstock
Fotó: antoniodiaz
Sokan a korábbiaknál jóval több időt töltöttek otthon – ebből kifolyólag az online vásárlások aránya is megnőtt. Azoknak pedig, akik az üzletekben vásároltak, rengeteg helyen hívták fel a figyelmét, hogy a fertőzésveszély csökkentése érdekében inkább kártyával vagy mobiltelefonnal fizessenek a készpénz helyett – írja a Magyar Nemzet.
Egy, az OTP Bank megbízásából végzett friss kutatás alapján a felnőtt lakosság nagyjából nyolcvan százaléka rendelkezik bankkártyával, és az említettek 57 százaléka, ahol csak lehet a kártyás, vagy a mobiltelefonos fizetést választja.
A készpénzes vásárlásokat a felnőtt lakosság mindössze 16 százaléka részesíti előnyben a bankkártyás vagy mobilos fizetéssel szemben, míg a megkérdezettek 27 százaléka egyaránt használja a készpénzes és az elektronikus fizetési lehetőségeket.
A hitelintézet adatai szerint az elektronikus fizetési forgalom 2020 utolsó hónapjában csaknem tíz százalékkal nőtt az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Miközben a korlátozások miatt ritkábban vásároltak az emberek, a vásárlások értéke nőtt.
A bankkártya-tulajdonosok 56 százalékával ugyanakkor előfordult már, hogy meghiúsult a vásárlása, mert kártyával nem tudott fizetni, elég készpénz viszont nem volt nála. Idén január 1-től azonban már minden online pénztárgéppel rendelkező vállalkozásnak biztosítania kell az elektronikus fizetés lehetőségét vásárlói részére – hangsúlyozta közleményében az OTP Csoport.
Borítókép: illusztráció
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)