2021.10.04. 05:59
Megrázó vallomást tett Katalin a rendőröknek – Nem ő a gyermeke gyilkosa?
Újabb fordulatra derült fény az olaszországi gyerekgyilkossággal kapcsolatban, az anya a rendőrségnek azt mondta, hogy egy támadás során szerzett halálos sérüléseket a fia.
Fotó: Shutterstock
Újabb rettenetes részlet derült ki az olaszországi brutális gyerekgyilkosságról. Katalin több késszúrással ölte meg a kétéves Alexet. A borzalom után lefényképezte a kicsi holttestét, majd a képet elküldte az apának, azzal az üzenettel:
„Most már egyikünké sem lesz.” A magyar rendőrség egyébként az eset után közölte, hogy a 44 éves nő körözését már korábban elrendelték, mivel a volt férj bejelentette, hogy korábbi élettársa a kilenc nappal korábban hozott bírói végzés ellenére nem adta át neki közös gyermeküket, hanem Olaszországba utazott vele.
Megtámadták őket, és a kisfia olyan súlyosan megsérült, hogy meghalt, ezt mondta a rendőröknek a magyar nő, aki a gyanú szerint brutálisan halálra késelte a saját kisfiát. Csakhogy
az apa szerint egy közös ismerősüknek telefonban bevallotta, hogy gyilkolt. Egy nappal korábban pedig olyan agresszívan kiabált a gyerekével, hogy a szomszédok kihívták a rendőröket
– a sokkoló videót a TV2 Tények tettek közzé.