2022.04.17. 06:00
Elképesztő: több hölgyet is megtámadott a gönci nőgyűlölő
Volt, akit lefejelt, leköpött, megütött, de volt olyan nő is, akire vasvillával támadt rá. Az agresszor ellen most emelt vádat az ügyészség.
Forrás: Shutterstock
Az Encsi Járási Ügyészség vádirata szerint az 54 éves férfi 2021 július elején Göncön keveredett összetűzésbe egy autóban ülő nővel. Egy másik nő próbálta megnyugtatni a férfit, aki azonban odalépett hozzá, és az arcába fejelt, majd távozott a helyszínről. A nő nem sérült meg a támadásban.
A hónap végén a férfi szintén a nyílt utcán keveredett szóváltásba egy nővel, akit a vita közben arcon köpött, majd fejen ütötte. A nő - aki nem sérült meg - félelmében elszaladt.
Másnap a férfi, kezében egy vasvillával, a saját háza előtt tartózkodott és a testvérével hangosan veszekedett, aki viszont hazaküldte őt. A borsodi férfi az úton elindulva észrevette az autójából éppen élelmiszereket kipakoló nőt, és odalépett hozzá, majd többször a hasa irányába szúró mozdulatot tett vasvillájával.
A rémült nő egy zsugor ásványvizet maga elé tartva kezdett hátrálni, átment az autó másik oldalára, és onnan kiabált rá a férfira, hogy fejezze be a támadást. A férfi erre csak annyit mondott neki, hogy nyugodtan hívhatja a rendőröket, majd elment a helyszínről.
Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.
Illusztráció: Shutterstock