2022.11.14. 21:43
Örökre megnyomorította: lefolyótisztítót öntött egy buliban társa fülébe egy szegedi férfi
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki részegen, kábítószer hatása alatt okozott maradandó sérüléseket az alvó sértettnek.
Illusztráció: Shutterstock
A vádirat szerint a vádlott és a sértett egy szegedi nyaralóban buliztak 2021. január 23. napján egy nagyobb társasággal – írja közleményében Magyarország Ügyészsége. Az este folyamán az alkoholt és kábítószert is fogyasztó férfi az ittassága miatt földön fekvő sértettet megpróbálta felébreszteni úgy, hogy vizet öntött a fejére.
Mivel ez nem vezetett eredményre, ezért a vádlott lefolyótisztító granulátumot öntött a sértett fülébe, amit a társaság tagjai telefonnal rögzítettek. A sértett erre felébredt és megpróbálta vízzel kimosni a fülét, melynek hatására a nagy fájdalom mellett a lúg egyre mélyebben okozott égési sérüléseket.
A sértettet kórházba szállították, ahol megműtötték, a sérülése maradandó hallás- és esztétikai sérüléssel gyógyult. A járási ügyészség a vádlottat maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettével és kábítószer birtoklásának vétségével vádolja. A férfi bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.
Krimi
- A Temutól vár csomagot? Lehet, hogy az adatai fogják bánni
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó