2023.01.17. 12:58
Újbudai rendőrgyilkosság: kiderült, hibáztak-e intézkedés közben a rendőrök
Megvan a parancsnoki kivizsgálás erdménye.
Forrás: MTI
Fotó: Mátyus Tamás
Csütörtökön, január 12-én éjszaka riadóztatták a rendőröket egy 11. kerületi, Lecke utcai bérházhoz. A lakótársuktól rettegő bejelentők azt mondták, a földszinten lakó Sz. Szilárd valóságos ámokfutást rendezett - írja tudósításában az Origo.
Öt rendőr érkezett a házhoz, ebből három próbálta igazoltatni a magából teljesen kikelt Sz. Szilárdot.
A rutinművelet során egy kést találtak nála, amely egy tokban volt. A fegyvert az egyik rendőr, Baumann Péter zsebre tette. Pár pillanattal később viszont olyasmi történt, amire senki nem számított. A lépcsőház világítása váratlanul lekapcsolódott, Sz. Szilárd pedig megtámadta a fiatal rendőrt.
Kétszer szíven szúrta, majd a koromsötétben hadonászott tovább, eközben pedig a másik két rendőrt is megvágta.
Az ORFK Teve utcai székházában Gál Kristóf rendőr alezredes, az ORFK szóvivője az újbudai rendőri intézkedés parancsnoki kivizsgálásának eredményéről azt mondta:
szakszerű volt a lőfegyverhasználat, a munkatársak minden képesítéssel rendelkeztek, minden kényszerítő eszközzel rendelkeztek, ami a bejelentés alapján indokoltnak látszott. A vizsgálat szerint elég rendőrt küldtek a helyszínre, nem tudtak olyan információról, ami több embert igényelt volna.
Gál Kristóf hangsúlyozta,
nem hibázott a rendőrség az újbudai rendőrgyilkossággal kapcsolatos intézkedés során. A parancsnoki kivizsgálásokat szakemberek végezték, akik nem csak erkölcsi döntést hoztak.
Azokat a szakmai tapasztalatokat, amiket a mostani esetből le tudnak vonni, beépítik majd a jövőbeli eljárásrendbe.
Emellett bizonyos posztokra, cikkekre is utalt, amelyeket dilettánsnak nevezett és amelyekre sem most, sem a későbbiekben nem reagálnak. "Lesújtó azokat olvasni, amelyek mindenféle légből kapott információkra adnak szakmaiság látszatát pótolva vélelmeket" - tette hozzá Gál Kristóf. Az emberektől azt kérte, hogy értékeljék a rendőrök áldozatos munkáját. Végül arról beszélt, továbbra is mélyen gyászolják Baumann Pétert és köszönik a társszervek részvétnyilvánítását. Elhangzott: a hős rendőr temetése zártkörű lesz.
Krimi
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó
- Végre! Itt az első fejlesztés az autóban felejtett gyermekek tragédiája ellen (videó)