2023.01.24. 18:15
Nem bekattant, előre megfontoltan ölhetett az olaszországi gyerekgyilkos anya
A büntetőper során a rendőröket is meghallgatták.
Forrás: Bors
A megdöbbentő ügy előzménye az volt, hogy az egykori pornószínésznő kapcsolata párjával, Juhász Norberttel még a közös gyermekük születése előtt megromlott. A kis Alex érkezése sem hozta őket közelebb egymáshoz, a viszonyuk egyre inkább elmérgesedett - írja a Bors.
A bíróság ideiglenesen az apának ítélte a gyermeket, de Bradács Katalin a kisfiút nem adta át a férfinek. A gyermekkel együtt Olaszországba menekült, ahol napokig bolyongott, majd halálos sebet ejtett a kétéves Alexen. A holttestet lefotózta, majd egy élelmiszeráruház pénztári futószalagjára fektette.
A bíróságon tanúkat hallgattak meg az ügyben. Egy rendőr többek között elmondta, hogy többen is jelezték a hatóságnak, miszerint egy nő az utcán ténfereg Chiusi Scalóban és nagyon furcsán viselkedik. Ezért az egyenruhások Bradácsot megállították.
Észrevettük, hogy egy kést rejteget. Azt lefoglaltuk, Bradácsot pedig feljelentettük, de elengedtük
- mondta a tanúskodó rendőr. Ebből kikövetkeztethető, hogy
a gyerekgyilkossá vált anyának volt egy másik vágóeszköze is a rendőrök feltételezése szerint, vagyis készülhetett a gyilkosságra. Később a szörnyű bűncselekményhez használt eszköz is előkerült.
A térfigyelő kamerák felvételeiből kiderült, hogy a volt pornós a gyilkosság után inget cserélt.
A csendőrök egyébként a gyermek babakocsiját egy árokba dobva találták meg egy játszótér közelében. Egészen onnan vezette el őket egy kitaposott, gyerekjátékokkal teleszórt ösvény a gyilkosság feltételezett helyszínéhez. Kiderült, hogy a törött penge többi része azért nem került elő, mert az elhagyatott vasúti terület tele volt fémtárgyakkal, ezáltal ellehetetlenült a fémdetektor célirányos használata.
A vádlott tettét illetően erősen körvonalazódik az előre megfontoltság
– mondta a Borsnak Massimiliano Scaringella, a gyászoló apa jogi képviselője.
Krimi
- A Temutól vár csomagot? Lehet, hogy az adatai fogják bánni
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó