2023.02.01. 12:10
Neves néprajzkutató vesztette életét a győri lakástűzben
Ketten meghaltak a győri lakástűzben.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: New Africa
Hétfő hajnalban kigyulladt a tetőszerkezete és a felső szintje egy kétszintes, győri társasháznak a Bajcsy-Zsilinszky úton. A lángok több mint kétszáz négyzetméteren pusztítottak, a lakás teljesen kiégett, az ott tartózkodó két ember életét már nem lehetett megmenteni - írja a Kisalföld.
A hírportál szerint a tragikus tűzeset egyik áldozata Szalontay Judit országosan is elismert muzeológus, néprajzkutató, a Csornai Múzeum alapítója, évtizedeken át vezetője.
Mint írják, az 1947-ben született szakember neve összeforrott a Csornai Múzeum nevével, hiszen ő rakta le az alapjait, és nyugdíjasként is figyelemmel kísérte a működését, mivel gyermekeként tekintett rá. 2018-ban életműdíjat kapott több évtizedes munkájáért.
Munkatársait, kollégáit is megrendítette hír. A város megbecsülte, a helyiek szerették és nyugdíjazása után is visszavárták. Vezetésével a múzeum 2000-ben az Év Múzeuma pályázat különdíjasa lett, az önkormányzat a Csorna Város Szolgálatáért Díjjal tüntette ki.
Krimi
- A Temutól vár csomagot? Lehet, hogy az adatai fogják bánni
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó