2023.06.03. 01:35
Féltékenységből agyonverte két gyerekének apját egy nő Zalában (videó)
A 37 éves férfi életét nem lehetett megmenteni.
Illusztráció
Forrás: police.hu
A kocsija mellett fekve találtak rá egy összevert, haldokló férfire Zala vármegyében. Azonnal mentőt hívtak hozzá, de már nem tudták megmenteni az életét, meghalt. A 37 éves, kétgyerekes családapát a felesége bántalmazta, féltékenység miatt vesztek össze.
A nő férje fejét ütötte, ellökte és egy üveget is hozzávágott. A férfi ezután szállt kocsiba, de a sérülései miatt nem jutott messzire.
Az ügy kapcsán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiadott egy közleményt, ebben azt írják, hogy a nyomozás adatai szerint 2023. május 27-én az esti órákban zalalövői családi házukban, szerelemféltés miatt szóváltás alakult ki egy házaspár között. A vita során a feleség bántalmazta férjét, akit többször kézzel megütött, egy üveggel fejen dobott és hanyatt lökött. A férfi ezután autóval elment otthonról, majd néhány órával később belehalt sérüléseibe. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 38 éves nőt, aki az eljárás során szabadlábon védekezhet - írja a zaol.hu.
A helyiek megdöbbentek.
Krimi
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó
- Végre! Itt az első fejlesztés az autóban felejtett gyermekek tragédiája ellen (videó)