2023.07.18. 14:51
Elfogták az angyalföldi emberölés gyanúsítottját
A férfi a múlt héten gyilkolt meg egy fiatal lányt a XIII. kerületben.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: BortN66
A férfi csütörtökön este gyilkolta meg a 27 éves barátnőjét egy Véső utcai lakásában. Azóta vagyis öt napja menekült - írja az MTI.
Az ügyben emberölés miatt rendeltek el nyomozást, és a férfit nagy erőkkel, elfogatóparancs alapján keresték.
A hajtóvadászat ma, délután egy óra előtt kevéssel zárult le. A 35 éves férfit akkor fogták el a III. kerületben.
A férfit a bevetési osztály egységei kerítették kézre. Előfordulhat, hogy hibázott, azért akadtak a nyomára, az Instagram-profilja még néhány nappal ezelőtt nyilvános volt, a mai naptól azonban a fiók már privát lett. Ebből sejteni lehetett, hogy életben van és a szóbeszéddel ellentétben nem lett öngyilkos. Ugyanakkor, könnyen lehet, hogy éppen azzal buktatta le magát, hogy aktivizálta magát a közösségi médiában és így tudták bemérni a tartózkodási helyét.
A kihallgatása megkezdődött.
Cikkünk frissül!
Krimi
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó
- Végre! Itt az első fejlesztés az autóban felejtett gyermekek tragédiája ellen (videó)