2023.09.14. 21:58
Három pilóta életét veszélyeztette egy borsodi férfi
A Tiszaújvárosi Járásbíróság egy év hat hónap - végrehajtásában két év - próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki vadászpilótákat vakított el lézerrel - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Miskolci Törvényszék.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Aditya0635
Az ítéleti tényállás szerint a vádlott két évvel ezelőtt áprilisban lakása udvarából alkalmanként minimum harminc percig próbálkozott azzal,
hogy három - egy borsodi kistelepülés közigazgatási területe feletti légtérben - kiképzési repülési gyakorlatot végző vadászrepülőgép pilótafülkéibe bevilágítson.
Mint írták, a férfi a lézerfénnyel a gépet vezetőknek pillanatnyi látásvesztést, szemkáprázást okozott. Egy alkalommal a lézer fényének zavaró hatása olyan mértékű volt, hogy a pilóta a repülőgép kötelezően használandó navigációs fényeit kikapcsolta annak érdekében, hogy a férfi a járművet szem elől tévesztve felhagyjon cselekményével.
A vádlottat, aki cselekményével a három pilóta életét és testi épségét veszélyeztette, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésében találta bűnösnek a bíróság.
Enyhítő körülményként értékelte a terhelt büntetlen előéletét, míg súlyosító körülményként vette figyelembe az "önhibából eredő ittasságát", valamint azt, hogy közvetve a környéken élők életét is komoly veszélynek tette ki - olvasható a közleményben.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- A Temutól vár csomagot? Lehet, hogy az adatai fogják bánni
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó