2023.09.06. 12:07
Nem akarta látni baltával agyonvert kislányai fotóit az aszódi gyilkos
Azt mondja, nagyon megviselte a válás és hogy a lányokat nem neki ítélték.
Forrás: Bors
Nem bírta megnézni a gyermekei vérbefagyott holttestéről készült fényképeket az aszódi kettős gyilkos. Baltával, álmukban végezte ki lányait, miután kiderült, hogy a válás után nem hozzá kerülnek.
A férfi később öngyilkos akart lenni, de életben maradt. Most azt mondta, nem emlékszik semmire. A tárgyaláson több, a helyszíneléskor készült fotót is mutattak neki a meggyilkolt kislányairól, azonban a képekre rá sem pillantott, inkább becsukta a szemét.
A végén azt mondta: sajnálja a szakértőket, akiknek mindezt végig kellett nézniük – derül ki a Tények.hu videójából.
A tárgyaláson a bíró felolvasta a volt feleség vallomását, amiből az is kiderült, hogy a második lányuk úgy született, hogy a férj megerőszakolta őt.
Az ügy tárgyalással folytatódik majd, a kettős gyilkos akár élete végéig börtönben ülhet.
Krimi
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó
- Végre! Itt az első fejlesztés az autóban felejtett gyermekek tragédiája ellen (videó)