2023.09.13. 05:33
Tragikus balesetben meghalt egy fiatal magyar női focista
Heidt Edina csupán 36 éves volt.
Forrás: Shutterstock
Fotó: wellphoto
Rollerbalesetben meghalt az egyik legeredményesebb magyar női focista, Heidt Edina.
A sportolót múlt pénteken Budapesten érte végzetes szerencsétlenség, amikor a II. kerületben egy villamosátkelőben elesett és beverte a fejét.
Még mindig válságos állapotban van a börgöndi repülőnapon összeégett 9 éves kislány
Életveszélyesen megsérült, azonnal kórházba vitték, de sajnos nem tudtak segíteni rajta, másnap kómába esett és belehalt a súlyos koponyasérülésbe
– írja a Tények.
Korábbi edzője és csapattársa megtörten, elcsukló hangon nyilatkozott a Tényeknek, azt mondta, szeretettel gondolnak Edinára, aki a csapat motorja volt, imádott sportolni. Edina egyedül nevelte 6 éves kislányát, aki most kezdte az iskolát.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- A Temutól vár csomagot? Lehet, hogy az adatai fogják bánni
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó