2023.10.25. 11:17
Buszbaleset Seregélyesnél: egy ember meghalt, 24-en megsérültek
Utasokkal teli busz borult árokba Seregélyes és Sárosd között, Fejér vármegyében.
Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
A feol.hu azt írja: egy ember életét vesztette abban a balesetben, amely szerda hajnalban történt a Fejér vármegyei Seregélyest és Sárosdot összekötő út 38-as kilométerénél – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Győrfi Pál tájékoztatása szerint a férfi súlyos belső sérüléseket szenvedett és már nem lehetett rajta segíteni. A balesetben 24-en sérültek meg, közülük egy ember állapota súlyos, ő fejsérülést és lábtörést szenvedett.
A balesethez 14 mentőegységet riasztottak, a sérülteket a székesfehérvári és a dunaújvárosi kórházba szállították – mondta Győrfi Pál, jelezve: a mentést a rossz látási viszonyok és a zuhogó eső is nehezítette.
Az autóbusz oldalával az árokba csapódott; ötven utasa közül harmincan ki tudtak szállni a járműből, a többieket a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki – tájékoztatott a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Krimi
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó
- Végre! Itt az első fejlesztés az autóban felejtett gyermekek tragédiája ellen (videó)