2023.10.20. 15:41
Örök nyugalomra helyezték az esztergomi robbantásban elhunyt hős rendőrt
Kónya Gábor Lajos posztumusz rendőr főhadnagyot Nyíregyházán temették el.
Fotó: szon.hu/Dodó Ferenc
Egy hónapja az egész országot megrázta, amikor egy férfi magára robbantotta a házat Esztergomban, és egy rendőrt is magával rántott a halálba.
A robbantót, J. Lászlót szomszédai agresszív embernek ismerték, több bűncselekmény miatt körözték, és az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt is folytatott ellene eljárást.
A robbantás előtt órákig győzködte őt egy túsztárgyaló, de minden hiába volt. Amikor a rendőrök benyomultak a házba, a férfi vélhetően egy flexszel szikrát előidézve egy gázpalack felé vágott, majd bekövetkezett a robbanás.
A szon.hu cikke szerint a nyíregyházi Kónya Gábor Lajos, a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóság műveleti tiszthelyettese ekkor szenvedett halálos sérüléseket, hiába próbálták újraéleszteni.
Kónya Gábor Lajos a helyszínen meghalt, nyolc kollégája és három tűzoltó megsebesült.
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította Kónya Gábor Lajost, akit a nyíregyházi Északi temető Rózsaparkjában helyeztek végső nyugalomra október 20-án, pénteken, a család kérésére a nem nyilvános gyászszertartás 15 órakor kezdődött.
Kónya Gábor Lajos feleségét és két kisgyermekét hagyta hátra, megsegítésükre a ZoNa Alapítvány indított gyűjtést – a szervezetet az elhunyt rendőrök árván maradt gyermekeinek támogatására alapították az egyenruhás kollégák.
Az elhunyt rendőr felesége a közösségi oldalán mondott köszönetet mindenkinek, aki élete legfájdalmasabb időszakában mellette áll.
Krimi
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó
- Végre! Itt az első fejlesztés az autóban felejtett gyermekek tragédiája ellen (videó)