2024.01.24. 06:33
A nyílt utcán késeltek meg egy nőt Székesfehérváron
A támadó végül magában is kárt tett.
Fotó: Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt kihallgatták és kezdeményezik letartóztatását annak az 59 éves férfinak,
aki hétfőn Székesfehérváron előzetes szóváltást követően késsel megszúrt egy nőt
– közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.
A közlemény szerint a bűncselekmény egy Pilinszky János téri lépcsőház bejáratánál történt.
A rendőrök a közelben fogták el a feltételezett elkövetőt, aki addigra már saját magát is megsebesítette a késsel.
Mint írták, a mentőszolgálat munkatársai a sértettet és az elkövetőt is kórházba vitték.
A feol.hu szemléjéből kiderült az is, hogy a támadás után a rendőrök hamar a helyszínre értek, ahol megtalálták a kést is.
Borítókép: a támadás helyszíne
Krimi
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó
- Végre! Itt az első fejlesztés az autóban felejtett gyermekek tragédiája ellen (videó)