2024.03.15. 03:05
Ajkai tragédia: kiderült, miért halt szörnyet a két középiskolás fiú
A fiatalok iskolából tartottak haza, egy 17 és egy 19 éves fiú már soha nem érkezik meg. A kocsijukból szinte semmi nem maradt, az a csoda, hogy volt, akit élve szedtek ki belőle. A szülők a helyszínen azonosították a gyerekeik holttestét.
A veol.hu megtudta, hogy a Suzukiban öt fiatal utazott. A diákok iskolából tartottak haza a Somló felé, amikor egy előzés után visszatérve a saját sávjukba nekicsapódtak egy terepjárónak. A 19 éves nagyvázsonyi sofőr és a mellette utazó 17 éves öcsi kamasz azonnal életét vesztette.
A karambol helyszínére két mentőhelikopter érkezett, két diák életéért még küzdenek az orvosok. Ötödik társukat mentővel szállították kórházba.
A másik autót, aminek a fiatalok nekiütköztek, egy 40 év körüli férfi vezette, ő vállsérüléseket szenvedett.
A helyszínen egy neve mellőzését kérő férfi arról beszélt, hogy első között érkezett a balesethez, ahol többen is próbáltak segíteni a sérülteknek.
A helyszínre zokogó szülők érkeztek, hogy a két holttestet azonosítsák, egy nagypapa az unokáját kereste a roncsoknál...
A TV2 hírműsorában, a Tényekben elhangzott: a fiatalok nagy sebességgel ütköztek a terepjáróba, az autójuk sebességmérője 130-nál akadt ki, az autó vezetőjének mindössze pár hetes volt a jogosítványa. A gyorshajtás okozhatta a szörnyű balesetüket.
A katasztrófavédelem helyettes szóvivője a helyszínelés után elmondta: annyira összeroncsolódott az autó karosszériája, hogy a baleset túlélőit csak úgy tudták kiemelni, hogy levágták a kocsi tetejét.
Krimi
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó
- Végre! Itt az első fejlesztés az autóban felejtett gyermekek tragédiája ellen (videó)