2024.03.25. 11:05
Büntetőeljárás indult az Esztergom–Nyerges Rallyn történt halálos baleset miatt (videó)
Könnyen lehet, hogy végül nem lesz felelős. A baleset ugyanis a nézők elől elzárt területen történt, az ott tartózkodás tilalmára tábla is figyelmeztetett.
Négyen életüket vesztették, nincs gyerek az áldozatok között
Fotó: Bodnár Boglárka / MTI
A rendőrség büntetőeljárást indított a 11. Esztergom–Nyerges Rally versenyen történt vasárnapi halálos baleset miatt – írja a police.hu. Az egyik versenyautó letért a kijelölt útszakaszról, és az aszfaltozott úton, illetve az út menti füves területen álló nézők közé csapódott. A balesetben négyen meghaltak, nyolcan pedig megsérültek.
A baleset a nézők elől elzárt területen történt, az ott tartózkodás tilalmára tábla is figyelmeztetett.
Négy ember halt meg,
a rendőrség hivatalos közlése szerint az áldozatok közül három férfi és egy nő volt, gyerek nincs az áldozatok között.
Egy gyereket súlyos-életveszélyes, egy embert súlyos, hat embert - köztük egy gyereket - könnyebb sérülések miatt szállítottak helyszíni ellátás után kórházba.
A rendőrség a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja
halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást ismeretlen tettes ellen.
Krimi
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó
- Végre! Itt az első fejlesztés az autóban felejtett gyermekek tragédiája ellen (videó)