2024.04.19. 08:38
Szökésben: két ember halálát okozta a gyorsforgalmin, a vétkes külföldi sofőr és utasai elmenekültek
A rendőrség nagy erőkkel keresi a bolgár rendszámú autó vezetőjét. Döbbenetes fotók érkeztek a baleset helyszínéről.
Ütközésben összeroncsolódott személygépkocsi a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán
Forrás: MTI
Fotó: Mihádák Zoltán
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál.
A vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – adta hírül az MTI a Budapesti Rendőr-főkapitányság police.hu oldalon közzétett közleménye alapján.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy, a város irányába haladó, bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemben közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.
A szemből érkező autóban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a külföldi rendszámú jármű vezetője és utasai elmenekültek.
A mögöttük érkező autóban ketten – az elsődleges adatok szerint könnyebb – sérüléseket szenvedtek. A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a balesetet okozó sofőr és utasai után hajtóvadászatot indítottak.
A BRFK később azt közölte a police.hu oldalon, hogy a ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán hét nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot segítségnyújtás elmulasztása miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint ők ültek abban a bolgár rendszámú autóban, amely a balesetet okozta.
Krimi
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó
- Végre! Itt az első fejlesztés az autóban felejtett gyermekek tragédiája ellen (videó)