2024.04.07. 18:50
Horrorbaleset Devecsernél: frontálisan ütközött két autó
Két mentőhelikopter érkezett a helyszínre.
Illusztráció
Frontális baleset történt vasárnap a 8-as főúton Devecsernél, a katasztrófavédelem közleményében azt írta, az egyik járműből az ajkai hivatásos és a devecseri önkéntes tűzoltók emeltek ki egy beszorult személyt.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Bartók Judit az MTI-nek elmondta, hogy a balesetben három ember sérült meg. Egy enyhén ívelő kanyarban az egyik személyautó áttért a másik sávba, így ütközött össze az ott haladó járművel.
Az Ajkamentők közösségi oldalán azt írta, két mentőhelikopter érkezett a helyszínre, és összesen három sérült ellátását kezdték meg - írta a veol.hu.
A vétlen autó sofőrjét, aki egyedül utazott, és a másik autó utasát, egy nőt mentőhelikopter vitte súlyos sérülésekkel kórházba. A balesetet okozó férfit mentő szállította el, szintén súlyos sérülésekkel.
Krimi
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó
- Végre! Itt az első fejlesztés az autóban felejtett gyermekek tragédiája ellen (videó)