2024.05.19. 17:04
Segítséget kér a rendőrség a verőcei hajóbalesettel kapcsolatban (videó)
Ha bármit látott vagy lát, ami összefügghet a szörnyű vízi tragédiával, hívja a 112-t!
Nagy erőkkel kutatnak az eltűnt öt ember után
Forrás: BRFK Facebook-oldala
A Budapesti Rendőr-főkapitányság több ember halálát okozó vízi közlekedés veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen a Dunán Verőce közelében május 18-án éjszaka történt halálos hajóbaleset kapcsán.
Az eddigi adatok szerint a szállodahajónak ütköző motorcsónakban nyolcan utaztak, közülük egy férfi kijutott a partra, két embernek a holttestét találták meg, öt eltűnt személyt jelenleg is keresnek, a vízről, a szárazföldről és a levegőből is tart a kutatás.
Az M1 helyszíni tudósítója a Komáromnál megállított szállodahajóról elmondta: a jármű orrán komolyabb sérülés látható, amelyet valószínűleg az éjszakai baleset során szerzett. A Heidelberg nevű hajó 2004-ben épült, kétszer 1107 lóerős, 110 méter hosszú, 110 vendég fér el rajta, legénysége 35 tagú. A rendőrség a fedélzeten hallgatja ki a szállodahajón utazó turistákat - tájékoztatott az MTI.
A Verőcétől délre található teljes magyarországi folyószakaszt a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság jelenleg összesen 95 emberrel, 25 hajóval, valamint drónokkal kutatja át. A keresésben részt vesz a Készenéti Rendőrség helikoptere, a Pest Vármegyei Kutató-mentő Szolgálat és több önkéntes mentőszervezet. A part menti területeket szárazföldi egységek fésülik át.
A kutatást operatív törzs hangolja össze a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Kopaszi gáton található épületéből - írja honlapján a rendőrség.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt kéri a Dunán és a part közelében közlekedőktől, sportolóktól, horgászoktól, kirándulóktól, hogy amennyiben bármit észrevesznek, ami a balesettel esetleg összefüggésben hozható, hívják azonnal a 112-t!
Krimi
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó
- Végre! Itt az első fejlesztés az autóban felejtett gyermekek tragédiája ellen (videó)