2024.06.19. 12:39
Fejlemény a Jókai utcai házomlás ügyében: kihallgattak két gyanúsítottat
Majdnem két éve, 2022. június 27-én omlott le és zuhant az utcára az átalakítás alatt álló Jókai utca 1. szám alatt található ház párkányfala. A lezuhanó törmelék súlyosan megsebesített egy fiatal táncművészt, aki azóta sem épült fel teljesen szörnyű sérüléseiből.
Az omlás az épület tetejéről indult el, és magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is
Forrás: MTI
Fotó: Mihádák Zoltán
Mint arról korábban hírt adtunk, a VI. kerületi Aradi és a Jókai utca kereszteződésében található ötszintes épület homlokzati fal és tetőszerkezeti elemei dőltek az utcára és a Jókai utcán parkoló gépkocsikra.
A balesetben négyen sérültek meg: hárman könnyebben, az Operettszínház egyik táncművésze azonban olyan súlyosan, hogy életveszélyes állapotban szállították kórházba. Súlyos gerinc-, koponya- és belső sérüléseket szenvedett, az is kérdés volt, hogy meg tudják-e menteni az életét. A leomló törmeléktől több parkoló jármű összetört.
„Két személyt gyanúsítottként hallgatott ki a 2022 nyarán történt Jókai utcai házomlás ügyében a rendőrsé” – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomozó Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Krimi
- Fontos változás lépett életbe a KRESZ-ben az árvíz miatt!
- A Temutól vár csomagot? Lehet, hogy az adatai fogják bánni
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban