2024.07.15. 13:46
Aki látta, meghűlt benne a vér: kigyulladt a kocsi, a tulaj valami fontosat elfelejtett (videó)
Pokoli látvány volt, ahogy lángolva gurult a kocsi a sztrádán.
Illusztráció
Forrás: BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
„Menet közben kigyulladt nemrég egy jármű az M0-ás autóúton Csömör térségében, szerencsére sikerült lehúzódnia a sofőrnek.
Egy aprócska probléma volt csak, hogy elfelejtette vagy nem tudta behúzni a kéziféket, így pár perc után a kocsi lángolva begurult a sávok közé.
Mint kiderült, a kocsit éppen elhozta a sofőr egy vásárlásból, nem is volt még átíratva és a végén el is hagyta a helyszínt…
A második esetnél a szigetszentmiklósi mérnökségünk egyik művezetője füstöt vett észre, először azt hitte, hogy a leállósávon tartózkodó autó gyulladt ki, de ahogy közelebb ért látta, hogy a rézsű ég, a nála lévő poroltóval sikerült megfékezni a lángokat és a kiérkező BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság segítségével elkerülték a nagyobb bajt.”
– közölte a Magyar Közút.
Krimi
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó
- Végre! Itt az első fejlesztés az autóban felejtett gyermekek tragédiája ellen (videó)
- Szemétégető gödörbe esett egy 4 éves kisfiú, súlyosan megégett