2024.07.17. 10:29
Megszólalt a hajózási társaság: elmondták, mi okozta a kompbalesetet
A Balatoni Hajózási Zrt. közleményt adott ki a szántódi kikötőben történt hétfői balesetről.
Forrás: Zamárdiak Facebook - csoport
Az autók a kikötés után már elkezdtek lehajtani a kompról, amikor a hajó hirtelen távolodni kezdett a parttól. Egy kisbusz éppen elhagyta volna a kompot, de már nem volt a helyén a lehajtó, így a kocsi eleje lecsúszott és összetört - írja a sonline.hu.
A Bahart azt állítja, hogy a hajó személyzete szakszerűen végezte a hajó kikötését, de kisebb műszaki probléma történt. A hajó személyzete azonnal reagált, és visszakormányozta a hajót. Személyi sérülés nem történt, két gépkocsinál keletkezett kisebb anyagi kár, amelyek kártalanítása elindult
– tért ki erre is a Bahart. A 45 méter hosszú és 11 méter széles kompok a Bahart eddigi legnagyobb utas- és járműbefogadó képességgel rendelkező hajói, 120 utast, 24 gépjárművet és 30 kerékpárt képesek egy időben szállítani. Az új kompokat két óriás katamaránnal együtt március 28-án avatták fel.
Krimi
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó
- Végre! Itt az első fejlesztés az autóban felejtett gyermekek tragédiája ellen (videó)