2020.11.27. 19:15
Elhunyt Cs. Szabó István színész, író, költő, rendező
Budai Bábszínház művészeti vezetője koronavírus-fertőzés miatt halt meg.
Elhunyt 78 éves korában Cs. Szabó István színész, író, költő, rendező, a Budai Bábszínház művészeti vezetője – tudatta a család pénteken az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a művész szerdánt halt meg koronavírus-fertőzés következtében.
A család közlése szerint Cs. Szabó István az 1960-as évektől bábszínészként vált ismertté. Főbb művei előadások, mesekönyvek, rádióműsorok, tévéműsorok, filmek. Meséin és bábelőadásain generációk nőttek fel.
Társszerzője és főszereplője volt a Varázsműhely című televíziós sorozatnak. Az Állami Bábszínház, később a Budapesti Gyermekszínház, majd az Arany János Színház színészeként dolgozott és feleségével 50 éve az országjáró, két személyes Budai Bábszínház művésze volt.
Ismertebb mesekönyvei, melyekből rádiójáték és árnyjáték is készült: Loq-sziget tündére, Soma. Ismertebb bábelőadásai: Kalap kaland, Bubu kalandjai, Sün Soma, A telhetetlen nyúl; melyekből televíziós esti mesék is készültek. Mindezek mellett további számos bábfilm és bábdarab készítésében vett részt – közölte a család.
Mint írták, Cs. Szabó István az utóbbi években előadóművészként is fellépett Árpád-házi Szent Erzsébet- és Wass Albert-estjeivel.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg