2017.07.21. 13:24
Rangadó lesz hétvégén a magyar élvonalban
Újpest-Ferencváros mérkőzést rendeznek az OTP Bank Liga hétvégi, második fordulójában.
Forrás: wikipedia.org
A két csapat 221. bajnoki összecsapása következik, és míg az örök mérleg komoly zöld-fehér fölényt mutat, addig a negyedik kerületben a hazaiak javára billen a mérleg nyelve.
Az újpestiek várhatják pihentebben a rangadót, mert az FTC csütörtökön este Dániában játszott Európa Liga-selejtezőt, és a visszavágó 3-1-es kudarca után kettős vereséggel búcsúzott az FC Midtjyllanddal szemben. Böde Dániel, Otigba Kenneth, Leandro, Hajnal Tamás és Varga Roland kisebb-nagyobb sérülés miatt nem léphetett pályára és kérdéses, hogy közülük ki lehet tagja a vasárnapi kezdőcsapatnak.
A Szusza Ferenc Stadionban sem készülhetnek ugyanakkor nyugodt körülmények között a derbire, hiszen zárt kapus büntetés vár a klubra, amelyet szurkolóinak szombati megbotránkoztató viselkedése miatt felfüggesztett stadionbezárással büntetett kedden a magyar szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága. Amennyiben a Ferencváros elleni meccsen is előfordul hasonló eset a lelátón, a következő hazai bajnoki találkozóját minden bizonnyal nézők nélkül kell megrendeznie az Újpestnek.