2017.09.20. 13:01
A címvédés a tét a kettesfogathajtó-világbajnokságon
Nemcsak Lázár Vilmos és a csapat címvédése a tét a szlovéniai Lipicán csütörtökön kezdődő kettesfogathajtó-világbajnokságon, hanem az is, hogy a magyarok megszerzik-e századik érmüket a sportág világversenyein.
Ehhez viszont rég nem látott bravúrra lenne szükség, ugyanis a magyar fogathajtók 96 éremnél tartanak, azaz csak úgy szerezhetik meg a századikat, ha egyéniben a dobogó mindhárom fokára magyar versenyző áll, a csapat pedig szintén az első három között végez. Ilyen teljesítményre egyetlen egyszer volt példa, az 1999-es, kecskeméti vb hozott teljes hazai sikert.
Az előjelek mindenesetre biztatóak, az elmúlt két vb-n Lázár Vilmos és a csapat is győzött, utóbbiban öccse, Lázár Zoltán is mindkétszer szerephez jutott, a harmadik ember pedig 2013-ban, a szlovákiai Kistapolcsányban Nagy Tibor, míg két éve, Fábiánsebestyénben ifj. Dobrovitz József volt.
A július elején versenybalesetet szenvedő, nyolcszoros vb-aranyérmes Lázár Zoltán felépült vállsérüléséből, így vállalta a szereplést, a szerdai állatorvosi vizsgálaton pedig a hat magyar hajtó mind a 18 lovát egészségesnek találták. Tóth Tamás szövetségi kapitány ezután a Lázár fivérek mellett Hölle Martint jelölte a magyar csapat harmadik tagjának. Egyéniben Kákonyi Norbert, Nagy Tibor és Szilágyi Zsolt lesz érdekelt.
Csütörtökön és pénteken a díjhajtást rendezik, szombaton a maratonhajtásra kerül sor, vasárnap pedig az akadályhajtással zárul a vb.