2017.09.25. 12:55
Fesztivállal ünneplik a magyar jégkorongot
A Papp László Sportarénában egész napos fesztivállal ünnepli szombaton megalapításának 90. évfordulóját a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ), mely felnőtt női és férfiválogatott mérkőzéssel, illetve a „szapporói hősök” Finnország elleni találkozójával várja a sportág iránt érdeklődőket.
Fodor Ádám, a szövetség kommunikációs menedzsere az M4 Sport Sportreggeli című műsorában hétfőn ismertette a szombati programot: reggel U8-as gyerektornával indítanak, majd a női válogatott déltől küzd meg a lengyel nemzeti csapattal.
A magyar-lengyel csata este megismétlődik, amikor a felnőtt férfi csapatok mérkőznek meg egymással. A kommunikációs menedzser elmondta, hogy mivel a hétvégén nincs válogatott szünet a nemzetközi hokiéletben, így mindkét gárda a ligaválogatottal áll fel. Ennek ellenére izgalmas és kiélezett csatát vár, mivel a lengyel és a magyar bajnokságban is kiváló játékosok szerepelnek.
A nap csúcspontja a világelitbe jutást 2008-ban, Szapporóban kivívó magyar öregfiúk csapat finn veteránok elleni találkozója lesz. Fodor Ákos elárulta, hogy a magyar játékosok az 1928-as téli olimpián szerepelt válogatott mezének utánzatában játszanak majd, és a további retróhatás érdekében az ütőket faerezet mintás matricákkal borítják.
Fodor Ádám azt is megjegyezte, hogy a szombati rendezvényt a tavaszi divízió I-es hazai világbajnokság próbájának is szánják, és olyan vendéglátást szeretnének produkálni, hogy a külföldi szurkolók is el akarjanak jönni a budapesti vb-re.