2008.06.16. 18:42
A Magyar Gárda költöztet, s békit, hogyha kell?
Két szomszédos család viszálya miatt jelentek meg a Magyar Gárda tagjai a Pest megyei Galgagyörkön, ahová a rendőrség is nagy erőkkel vonult ki.
Két szomszédos család viszálya miatt jelentek meg a Magyar Gárda tagjai a Pest megyei Galgagyörkön, ahová a rendőrség is nagy erőkkel vonult ki. A helyiek szerelmi kalandról beszélnek, amint megelégelve a féltékeny férj összeszólalkozott a szomszéd családfővel. A vita odáig fajult, hogy szombatról vasárnapra virradóra felgyújtották a három gyerekes roma család házát, de megrongálták a „szembenálló fél” házának kerítését is.
A harminc gárdista azután jelent meg a faluban miután az egyik kárvallott – aki korábban már felvételét kérte a fekete egyenruhás szervezetbe – elhatározta, hogy elköltözik, s a pakoláshoz a Magyar Gárdát vélte legjobb segítségnek. Néhányuk, akiket a rendőrök a házhoz engedtek, meg is pakolták a bútorszállítót, ami végül hatósági kísérettel, attrocitás nélkül hagyta el a falut. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese közölte: a rendőrség nyomoz a ház felgyújtása, illetve a kerítés megrongálása ügyében.