2008.06.20. 17:42
Augusztus végén rajtol a XIII. Magyar Borok Útja Rally
Augusztus 29-én 120 vérnarancs színű Audi TT és TTS Coupé rajtol el a parlament elől, hogy háromnapos túrán népszerűsítsék a magyar borokat, a borfogyasztást és a hazai természeti szépségeket.
Az idén tizenharmadszor induló Magyar Borok Útja Rally immár társadalmi eseménnyé nőtte ki magát, évről-évre számos közéleti személyiség, politikus és sportoló áll rajthoz. „Az idei verseny jóval szigorúbb lesz az eddigieknél. A jogszabályi változásoknak köszönhetően 30 százalékkal csökkent a halálos balesetek száma Magyarországon, és a bevezetett zéró toleranciához mi is tartjuk magunkat” – mondta el Regőci Attila, az esemény egyik fő szervezője. „Az indulókat az eddigieknél is gyakrabban ellenőrzik majd a közutakon a rendőrök. Bár az elmúlt 12 évben nem történt baleset, idén elég lesz egyetlen személyi sérüléses koccanás, hogy lefújjuk a versenyt”.
A 800 kilométeres útvonalon kicsit változtattak a szervezők, idén Zalakarost, majd Győrt érintve térnek vissza a fővárosba a versenyzők. A rendezvény, akárcsak az elmúlt években, jótékony célt szolgál. Az ünnepélyes díjkiosztón a tombolából és a borárverésből befolyó összeg az Egészség Hídja Összefogás Egyesületet gazdagítja.