2008.06.26. 18:50
Két gólról is lemaradtunk
Németország és Svájc kivételével szinte egész Európa lemaradt a Németország–Törökország elődöntő harmadik és negyedik góljáról, amiatt az óriási vihar miatt, amely a bécsi televíziós központ átjátszó technikáját használhatatlanná tette.
Sok magyar futballszurkoló tette fel magának a kérdést szerda este, hogy miként lehetséges az, hogy a német televízió az első adáshiba után végig megszakítás nélkül közvetítette a német–török elődöntőt, míg a köztelevízió többször a nemzetközi vonal hibájára hivatkozva megszakította a közvetítést. Kiderítettük: az Európa-bajnokság mérkőzéseit minden külföldi tv-állomás a bécsi központtól veszi át. Egyedüli kivételként a svájci közszolgálati televíziónak (SF) van joga közvetlenül a helyszínekről továbbított tv-jelek átvételére. Ezt használta ki a német ZDF televízió, és egyszerűen átvették a svájciak adását. „Ezt úgy tudták megoldani, hogy a helyszínen tartózkodott egy közvetítőkocsijuk műholdfellövő állomással” – mondta el lapunknak Schulek Csaba, az MTV Sportfőszerkesztője. „Az első adáshiba után automatikusan átálltak saját, illetve a svájciak adására.”
A ZDF ezzel a lépésével tulajdonképpen szerződést szegett, hiszen az Európai Labdarugó Szövetség, az UEFA minden közvetítő országot arra kötelezett, hogy a Bécsből érkező műholdjelet vegyék át. Ennek hátterében a reklámszerződések állnak, hiszen így minden országban ugyanannyi ideig láthatók a reklámfelületek. Schulek Csaba azt is hozzátette, bevett szokás, hogy egy rangosabb sporteseményen néhány országnak saját közvetítőkocsija van a helyszínen. „A Budapesti Úszó Európa-bajnokságon például a németeknek, az olaszoknak és a lengyeleknek is saját közvetítőkocsijuk volt” – tette hozzá a főszerkesztő.
Az UEFA hivatalos közleményben kért azonnal elnézést a közvetítő televízióktól és a nézőktől. Ígéretük szerint kivizsgálják a pontos okokat, és mindent megtesznek, hogy a két hátralévő mérkőzésen ne történhessen ilyesmi.
Gólok utólag
Az első adáshibánál az MTV az addig történteket foglalta össze, majd a későbbiekben a riporter, Gundel Takács Gábor kép nélkül, rádiós stílusban igyekezett visszaadni mindazt, ami a pályán történt. A mérkőzés másnapján, csütörtök reggel levetítették a hiánytalan meccset. A második félidőt a hiányzó hangszakaszok miatt a budapesti stúdióból Somos Ákos közvetítette. Kert Attila hírigazgató lapunknak elmondta, hogy az MTV jogi osztálya minden lehetőséget megvizsgál a kártérítési igényének érvényesítése érdekében.