Kitalál, hogy az igazat mondhassa

Ezúttal azonban játékfilmről van szó – tehát minden, amit a vásznon látunk, félig, vagy tán egészen a fikcióba lóg. Haynes legnagyobb bravúrja éppen ez: ahhoz, hogy elmondja a legendáktól megtisztított valóságot, a fantáziát hívja segítségül. Kitalál, hogy igaz legyen. Bob Dylant hat színész formálja meg, ők jelképezik a dalszerző hat korszakát-aspektusát. Azon meg már meg sem lepődünk, hogy az egyik főszereplő a 11 éves Marcus Carl Franklin, a másik pedig Cate Blanchett. Feltűnik továbbá Christian Bale, Richard Gere, Ben Whishaw és a fiatalon elhunyt, utolsó szerepében látható Heath Ledger is.

Rendezte: Todd Haynes Kellemes káosz uralkodik a filmen: kusza snittek, flashbackek váltogatják egymást, közben persze szólnak a Dylan-nóták, a slágerek és azok, amelyeket csak a rajongók ismernek. És csodák csodájára ez a „hoztam is meg nem is” működik: a nézőt leköti az utalásrendszerek bogozgatása, a nagyszerű színészi játék, a szellemdús párbeszédek, a giccs peremén billegő szürreáliák. A legnagyobb bravúr azonban az életmű jelképes felosztása: Arthur Rimbaud, majd a 11 éves vonatokon utazó trubadúr, a folkénekes Jack, a hírnévért versengő, motorbolond Robbie, a neurotikus, rockzenésszé lett „áruló”, Jude, a mélykeresztény Pastor John és a Billy, a Kölyök mind egy-egy korszak, egy-egy lehetséges értelmezés. És ezzel a Haynes végre megalkotta azt a formát, amely úgy tiszteleg valamely fontos személy előtt, hogy nem szobrot emel, nem legendát gyárt, hanem jó posztmodernhez híven kinyitja az életművet mindenki előtt. Persze csak annak, aki nem lusta gondolkodni.

Rendezte: Todd Haynes -->