2008.06.17. 14:18
Mégsem lesz rekord búzatermés
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) szakértői szerint az őszi búza fejlődési folyamatát befolyásolta leginkább az elmúlt hetek változékony időjárása, így ebből a gabonából kevesebb lehet a termés a korábban becsültnél.
Tóth István, a MOSZ titkára az MTI-nek kedden elmondta: a MOSZ szakértői a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) múlt havi termésbecsléséhez képest eltérő következtetésre jutottak az őszi búza hozamát illetően. Az őszi búzánál az MgSzH szakemberei korábban országosan mintegy 5,25 millió tonna hozamot, míg a MOSZ szakértői 4,8-5,0 millió tonnát becsültek. Az MgSzH becslése alapján tavaszi árpából 130.066 hektárról 3,626 tonna hektáronkénti átlagtermés mellett 471.660 tonna betakarítása várható az országban.
A Gabonatermesztők Országos Szövetségének előrejelzése szerint őszi árpából mintegy 4,5 tonnás hektáronkénti hozam mellett 800-900 ezer tonnát takaríthatnak be. Azaz összesen árpából mintegy 1,2-1,3 millió tonna termésre lehet számítani a becslések szerint az országban. Rozst 44.003 hektárról mintegy 2,65 tonna átlaghozam mellett 116.623 tonnát lehet majd várhatóan a magtárakba vinni. Tritikáléból az előrejelzések szerint 517.736 tonna teremhet összesen. Ezt a mennyiséget 132.924 hektárról 3,895 tonna átlagtermés mellett takaríthatják majd be. Őszi káposztarepcét 250.925 hektáron termelnek idén a gazdálkodók, a várható átlagtermés a becslések szerint 2,577 tonna lehet, amely összesen 646.664 tonna összetermést eredményezhet.
Búzából a KSH adatai szerint 2007-ben az előző évinél 3 százalékkal nagyobb, 1,11 millió hektár betakarított területen, 3.590 kilogramm/hektáros termésátlag mellett csaknem 4 millió tonnát takarítottak be. Rozsból a tavalyival közel azonos területen, hektáronként 1.980 kilogramm hozam mellett, 77 ezer tonna termett. Árpából az előző évhez képest 11 százalékkal nagyobb betakarított területen, 13 százalékkal alacsonyabb termésátlag mellett 1 millió tonna termett tavaly, ezen belül őszi árpából 3 százalékkal több, míg tavaszi árpából 13 százalékkal kevesebb termést takarítottak be, mint 2006-ban. Az FVM adatai szerint a tavalyi termés őszi árpából 688 ezer tonna volt. Tritikáléból az előző évitől 3 százalékkal kisebb területen, 13 százalékkal alacsonyabb termésátlag mellett 373 ezer tonna termett.