2008.06.16. 21:37
Tőkés egyházellenességgel vádolta meg Kósánét
Egyházellenességgel vádolta hétfőn Tőkés László erdélyi magyar református püspök, európai parlamenti képviselő Kósáné Kovács Magda szocialista EP-képviselőt egy, az Európai Parlamentben korábban elmondott felszólalásáért.
„Találóan fogalmazta meg XVI. Benedek pápa magyar püspökök előtt, hogy a kommunista rezsim hosszú időszaka milyen nyomasztó örökséget hagyott maga után. Felvetése különleges időszerűséget lel ma, Nagy Imre mártír miniszterelnök kivégzésének ötvenedik, valamint a brutális egyházüldözések elindulásának, Mindszenty József bebörtönzésének hatvanadik évfordulóján. A hatalmi erőszakkal párosuló militáns egyházellenesség fájdalmas korszakát idézte fel Kósáné Kovács Magda posztkommunista képviselőtársunknak a plénumon legutóbb elhangzott nyilatkozata, melyben Benedek pápától, a katolikus egyháztól kívánta megvédelmezni az európai értékeket. Annak tudatában, hogy a kereszténydemokrata gyökerekre visszanyúló unióban a valódi európai értékek hordozói maguk a keresztyén egyházak is, mint református püspök, az egyházellenes ideológiák és intolerancia minden megnyilatkozását visszautasítom” – mondta Tőkés László napirend előtti felszólalásában Strasbourgban.
Martin Schulz szocialista frakcióvezető a kijelentésre azonnal reagálva utasította vissza Tőkés szavait: „Kósáné meggyőződéses demokrata, és az európai egységért küzd. Nem érdemli meg, hogy néhány kollégája ilyen szavakkal illesse – mondta a politikus, hozzátéve: Magyarországi belső ügyekről van szó. Visszautasítom ezeket a szavakat, amelyek belegázolnak Kósáné személyiségébe.”
-->