2008.07.15. 06:41
A vasalógőztől a színpadig
Bár a hét végén Siófokon botrány tört ki a Társulat szereplőinek előadása kapcsán, Feke Pál karrierje töretlenül ível fölfelé. Az István, a király címszereplőjét már Görögországban is uralkodóként ismerik.
[caption id="" align="alignleft" width="270"] Feke Pál: amikor 12 éves koromban a szüleim elvittek a Macskák című musicalre, megpecsételődött a sorsom
[/caption] – Megviselték a Siófokon történtek?
– Eléggé. Ilyen eset még nem is fordult elő velem. A közönség úgy tudta, hogy az István, a királyt fogjuk előadni, ehhez képest a program első felében musicalrészleteket hallottak, majd a második részben a rockoperának egy szűkített keresztmetszetét mutattuk be. Ez egy furcsa félreértés volt, meg is értem a nézők felháborodását, de úgy gondolom, nem nekünk kellett volna olyasmiket kiabálniuk, hogy „árulók” meg „csalók”. Ez emberileg engem mélyen sértett és bántott. Ezt a problémát azzal a helyi szervezővel kellett volna rendezni, aki fals információkkal hirdette a műsort.
– Ettől a malőrtől eltekintve önt ünnepli a közönség. Eszébe jutott már, hol tartana, ha nincs a Társulat című műsor?
– Tisztában vagyok azzal, hogy egy szűk, színházba járó körön kívül nem sokan ismernének. A televízió óriási erő. A Társulat egyetlen adását annyi ember látta, hogy ahhoz régebben havi húsz előadással számolva harminc évig kellett volna játszanom. Az pedig külön öröm, hogy az István, a király címszerepében léphetek fel, magyar színészként ennél nagyobb megtiszteltetést nem is tudnék elképzelni.
– Igaz, hogy már gyerekkorától erre a pályára készült?
– Amikor 12 éves koromban a szüleim elvittek a Macskák című musicalre, megpecsételődött a sorsom. A szobámat kisvártatva színházzá alakítottam: édesanyám lepedőit lógattam fel függönynek, a színpadi füstöt pedig egy gőzölős vasalóval imitáltam. Tán mondanom sem kell, hogy az összes szerepet is én játszottam.
– A rockoperával nemsokára Székesfehérváron lépnek fel, majd Szegedre, Észak-Komáromba és Debrecenbe mennek. Tud azért pihenni?
– Most egy hétig Korfun nyaraltunk a párommal, az nagyon jól jött. Bár ott is felismertek, sokan autogramot is kértek. Egyik reggelinél pedig megállt mögöttem egy úr és azt mondta: jó hely lehet ez, ha a király is itt szállt meg.
– Egy lemez már megjelent a Társulat legnépszerűbb dalaival, de állítólag ön már dolgozik a következőn. Azon milyen dalok lesznek?
– Világslágereket adok elő kicsit áthangszerelve, de lesz közötte néhány saját dalom is.
Névjegy
Született: 1981. június 6-án.Iskolái: Bay Zoltán Szakközépiskola (1995-98)
Pályája: Első profi színházi szerepét a Katonadolog című musicalben kapta 18 évesen a Fiatalok Színházában. Meghívásos meghallgatás útján nyerte el Thomas szerepét a Madáchban most is futó, Volt egyszer egy csapat című darabban. Ezen kívül a Rock és Musical Színházban, a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban és a Belvárosi Színházban játszik.
Dián Tamás Névjegy Született: 1981. június 6-án.
Iskolái: Bay Zoltán Szakközépiskola (1995-98)
Pályája: Első profi színházi szerepét a Katonadolog című musicalben kapta 18 évesen a Fiatalok Színházában. Meghívásos meghallgatás útján nyerte el Thomas szerepét a Madáchban most is futó, Volt egyszer egy csapat című darabban. Ezen kívül a Rock és Musical Színházban, a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban és a Belvárosi Színházban játszik. Feke Pál: amikor 12 éves koromban a szüleim elvittek a Macskák című musicalre, megpecsételődött a sorsom Feke Pál -->