2008.07.04. 16:25
Az Ab már ősszel tárgyalhat a közigazgatási hivatalokról
Az év első felében 128-cal csökkent az Alkotmánybíróság (Ab) ügyhátraléka, jelenleg mintegy 1400 ügy van a testület előtt, mondta el pénteken Paczolay Péter elnök hivatalba lépésének első napján.
A főbíró optimista az Ab működésével kapcsolatban. Ugyan jelenleg csak kilenc tagja van a 11 fős testületnek, a bírák egyikének sem jár le öt éven belül a mandátuma.
Holló András, szintén tegnap hivatalba lépett alelnök elmondta, nincs akadálya, hogy már ősszel foglalkozzanak a közigazgatási hivatalokat érintő kormányrendelettel, ha az indítvány a jövőben megérkezik. Korábban az Ab alkotmányellenesnek találta és június 30-ai hatállyal megsemmisítette azt a „feles” törvényt, ami a fővárosi, illetve a megyei közigazgatási hivatalokat regionális szintűvé alakította. Gyenesei István önkormányzati miniszter kedden azonban bejelentette: a jövőben is regionális keretek között működnek a közigazgatási hivatalok, mert a kormány rendeletben biztosította a jogszabályi feltételeket.