2008.07.25. 06:50
Bűvészeti Napok Kapolcson
Pénteken indul a pénzhiány miatt elmaradó jubileumi, 20. Művészetek Völgye helyett kitalált Kapolcsi Bűvészeti Napok.
A rendezvény kevesebb programmal és limitált számú belépőjeggyel várja a fesztiválozókat. Fellép többek közt Palya Bea, Hobo, Ferenczi György, Másik János, Jordán Tamás és a Budapest Ragtime Band. Kapolcson augusztus 3-ig összesen 416 programra kerül sor, de lesznek kapcsolódó események a környező településeken.
Monostorapátin például egyhetes zsidófesztivált tartanak Sátoros Ünnep néven, Öcsön református udvar, Taliándörögdön az Ősök háza,Vigándpetenden pedig Afrika-udvar várja a látogatókat. Nagyvázsonyban, Völgytornác címmel az idén önálló programsorozat fut majd.
Márta István lapunknak elmondta: valamennyi fellépő művésznek csupán zsíroskenyér és savanyúság lesz a fizetsége. „Akik eljönnek, azok bensőségesebb, rögtönzősebb, kisebb fesztivált találnak az idén Kapolcson” – tette hozzá a fesztiváligazgató, aki továbbra is kitart terve mellett: jövőre egy hónapig tart majd a Művészetek Völgye.