2008.07.03. 13:14
Debreceni MSZP: hova lesz a cívisváros védett arculata?
Eltűnhetnek a jellegzetes debreceni polgárházak a belvárosból, ha a tervek szerint építik fel az új Péterfia utcai plázát – adtak hangot a cívisváros védett arculatáért érzett aggodalmuknak csütörtöki sajtótájékoztatójukon a helyi szocialista politikusok.
Bákonyi László önkormányzati képviselő és Huszthy Csaba, a Societas debreceni elnöke a helyszínen, a leendő pláza helyén még álló cívisházak előtt tartott tájékoztatón kifogásolta, hogy veszélybe kerültek a védett épületek. A pláza Finta János építész nevével fémjelzett terve szerint csupán a polgárházak homlokzatának egy része maradna meg mintegy díszletként, de úgy átalakítva, hogy a jellegzetes polgárházak egyfajta kétszintes kaszárnya arculatát idéznék – mondta Bákonyi László.
A szocialisták – mint kifejtették – szeretnék megőrizni az óváros eredeti hangulatát, s elérni azt, hogy a homlokzatok és a hozzájuk tartozó első házak eredeti szépségükben és formájukban megmaradjanak. Megítélésük szerint ezek a házak exkluzív boltokként vagy irodákként hasznosulhatnának, s mögöttük még bőven jutna hely az új belvárosi plázának is. A cívisházak megmentése érdekében írásban fordulnak a városvezetéshez és a tömb kivitelezőjéhez a szocialisták – fűzte hozzá Huszthy Csaba.