2008.07.21. 12:35
Elektronikus jegyek a BKV-nál
Tájékoztatást hallgatott meg a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn a BKV által szorgalmazott elektronikus jegy- és bérletrendszerrel kapcsolatban - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
Nyáry Krisztián elmondta, hogy a kabinet semmilyen döntést nem hozott ez ügyben, csupán tudomásul vette a BKV vezetésének tájékoztatását. Balogh Zsolt megbízott vezérigazgató közlése szerint augusztusban már tud ezzel a kérdéssel foglalkozni a cég igazgatósága, s utána már lesz miről döntenie a fővárosnak - jegyezte meg Nyáry Krisztián. Az MTI információi szerint a főváros vezetése két éve leállíttatta az akkor 60 milliárd forintra becsült csipkártyatendert.
A cég jelenlegi, 80 milliárd forint körüli adóssága miatt, piaci alapon viszont nem kapnának hitelt ennek a több tízmilliárd forintos beruházásnak a megvalósítására. A BKV megbízott vezérigazgatója által a kabinet elé benyújtott tájékoztatást a cég igazgatósága még nem tárgyalta meg. Az önkormányzat informatikai bizottsága június közepén zárt ülésen azonban már tájékoztatást kapott ez ügyben. A BKV vezetése öt változatot, köztük egy teljes egészében saját finanszírozású megoldást, valamint több, befektetők által kivitelezett javaslatot vetett fel.
Nyáry Krisztián elmondta azt is, hogy a Főpolgármesteri Kabinet ülésén nem esett szó a BKV vezérigazgatói pályázatáról, amelyben a jövő héten hirdet eredményt az önkormányzat szakbizottsága. Az MTI úgy tudja, hogy az önkormányzat közgyűlése helyett átruházott hatáskörben eljáró szakbizottság döntése előtt az MSZP és az SZDSZ frakcióvezetése egyezteti álláspontját a pályázati bizottság munkájával és az eredménnyel kapcsolatos kérdésekről. A kabinet ülésén szabadsága miatt nem vett részt a közlekedésért felelős Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes.