2008.07.20. 12:42
Életveszélyesen megfenyegették Karsai Józsefet
Életveszélyes fenyegetést kapott Karsai József szocialista parlamenti képviselő vasárnap Medgyesbodzáson, amikor az alacsony felvásárlási árak miatt demonstráló dél-békési gazdák blokád alá helyezték az egyik kereskedő telephelyét.
A battonyai polgármester a történtekről szólva az MTI-nek elmondta: az alacsony felvásárlási árak miatt demonstráló dél-békési gazdák vasárnap délelőtt elzárták a medgyesbodzási telep mindkét bejáratát. A telep vezetője ekkor - több szemtanú füle hallatára - azzal fenyegette meg a politikust, hogy "lelöveti", ha már nem lesz országgyűlési képviselő. A szocialista képviselő a távirati irodának azt is elmondta, hogy az elhangzott fenyegetésről már értesítette a rendőrséget.
Karsai elmondása szerint több formaruhás biztonság ember is megjelent a bejáratokat lezáró traktorok mellett, akik fenyegetően léptek fel a gazdákkal szemben. A medgyesbodzási telep elé vasárnap azért vonultak fel a gazdák, mert a felvásárló 18.-20 forintot hajlandó fizetni a dinnye kilogrammjáért, szemben az általuk követelt 30 forinttal.
-->