2008.07.26. 13:23
Irán tömeges kivégzésre készül
Újabb halálos ítéleteket hajtanak végre Iránban vasárnap hajnalban, 30 ember kivégzését tervezik. A tavalyi adatok szerint Kína után Iránban végezték ki a legtöbb embert a világon. A halálos ítéleteket gyilkosságért, drogkereskedelemért és törvénytelen kapcsolattartásért szabták ki, utóbbit azonban nem fejti ki pontosan az Aftab című iráni lap.
Ha az ítéletet végrehajtják, ez lesz az elmúlt évek legnagyobb tömeges kivégzése Iránban. Nemzetközi emberi jogi szervezetek rendszeresen vádolják Iránt, illetve annak hatóságait, hogy kiterjedten és kíméletlenül alkalmazzák a halálos ítéleteket. Teherán minden alkalommal azzal vág vissza, hogy a halálos ítéletek és azok végrehajtásai hatékony elrettentő eszközök, amiket csak alapos jogi eljárás után hoznak meg.
Az AFP szerint legalább csak idén 126 embert akasztottak fel az országban. Az Amnesty International jelentés szerint tavaly Kína után Iránban végezték ki a legtöbb embert, 317 halálos ítéletet hajtottak végre. A legsúlyosabb büntetést gyilkosságért, nemi erőszakért, drogkereskedelemért, fegyveres rablásért és házasságtörésért szabják ki Iránban.