2008.07.23. 16:48
Jövőre nyit a Balatonring
Több mint negyvenmilliárd forintból valósulhat meg a motorsport szerelmeseinek régi álma: idén ősszel megkezdődnek a magyar versenypálya építési munkálatai. Jövőre már világbajnoki futamot rendeznek a somogyi Sávolyon.
[caption id="" align="aligncenter" width="465"] A beruházó wellness- és golfközpontot, logisztikai bázist is tervez a leendő Balatonringre
[/caption]Jövő szeptembertől nemcsak a motorok, hanem az ígéretek szerint az élet is felpörög majd a Balaton délnyugati részén. A tervek szerint ugyanis már idén megkezdik a Balatonringre keresztelt versenypálya megépítését, ami legalább öt évig ad majd otthont MotoGP futamoknak. A Sávoly község közelében megépülő pályára az előzetes számítások szerint évente 110-140 ezer néző fog kilátogatni. A gyorsasági motoros sport hazánkba csábításáról Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium volt államtitkára már tavaly nyáron megkezdte a tárgyalásokat a külföldi partnerekkel, s ennek mostanra meg is lett a gyümölcse.
A Balatonring paraméterei
A pálya befogadóképessége 100 000 nézőÜlőhelyek száma 30 – 50 ezer
A pálya teljes hossza 4 ezer 650 méter
A pálya szélessége 14 – 15 méter
Becsült elérhető maximális sebesség 315 km/h
Becsült minimális sebesség 96 km/h
Becsült átlagsebesség 166 km/h
Parkolóhelyek száma 32 ezer
Zöld terület 700 ezer m2
Forrás: Worldwide Circuit Management„A sport, a foglalkoztatottság, valamint a gazdaság szempontjából is jelentős állomáshoz érkeztünk. A befektetés mértékéből látszik, hogy partnereinknek van bizalma Magyarország iránt, s ezzel élni kell” – mondta el Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a tegnapi rendkívüli sajtótájékoztatón. A Balatonring építési munkálatai már idén ősszel elkezdődhetnek, s a beruházás első lépcsője több mint 40 milliárd forintot fog felemészteni. Ennek jelentős hányadát a kivitelező spanyol Sedesa cég fogja állni, a fennmaradó összeggel, illetve egyéb tárgyi eszközökkel azonban a magyar államnak kell majd beszállnia a ring-építésbe.
Az előzetes becslések szerint azonban többszörösen megtérül majd a hatalmas befektetés. Egyrészt azért, mert már a beruházás első szakaszában legalább 800 új munkahelyet teremt csak maga az építkezés, arról nem is beszélve, hogy a gyorsasági motoros világbajnokság futamai a Balaton környékének turisztikai forgalmát is felturbózhatják, az ugyanis jelenleg mindössze 44 százalékos kihasználtsággal bír. A magyarországi MotoGP futamok éppen ezért ősszel illetve tavasszal kerülnek majd megrendezésre, meghosszabbítva ezzel a balatoni főszezont.
Mivel a MotoGP a harmadik legnézettebb világverseny – a Forma-1 és a foci EB után – a hazai rendezésű futamokkal az ország imidzsének is jót fog tenni a balatoni motorbőgés. A futamokat ugyanis az 50 legnagyobb televíziós csatorna 187 országban élőben fogja közvetíteni.
Kolber István, a Miniszterelnöki Hivatal fejlesztéspolitikai államtitkára lapunknak elárulta: wellness- és golfközpontot, logisztikai bázist is tervez a beruházó összesen 600 hektáron. A projekt első ütemének értéke 130 milliárd forint, és információnk szerint ezt a második ütem is megközelítheti majd: mindez összesen akár 250 milliárd forint is lehet mai euróárfolyamon. Csaknem ennyibe került minden idők eddigi legnagyobb somogyi beruházása, az M7-es autópálya déli-parti szakasza a völgyhíddal.
Ülőhelyek száma 30 – 50 ezer
A pálya teljes hossza 4 ezer 650 méter
A pálya szélessége 14 – 15 méter
Becsült elérhető maximális sebesség 315 km/h
Becsült minimális sebesség 96 km/h
Becsült átlagsebesség 166 km/h
Parkolóhelyek száma 32 ezer
Zöld terület 700 ezer m2
Forrás: Worldwide Circuit Management A beruházó wellness- és golfközpontot, logisztikai bázist is tervez a leendő Balatonrinre Balatonring -->