2008.07.05. 06:38
Könnyed szolgáltatóváltás
Könnyebbé tették a fogyasztók életét az ADSL-szolgáltatók: tegnapi megállapodásuk értelmében a jövőben sokkal egyszerűbb lesz átszerződni egyiktől a másikhoz. Eddig minden második próbálkozó feladta, mert túl nehézkes volt a váltás.
[caption id="" align="alignleft" width="465"] Előfizetéssel is könnyebb lesz ezentúl internetszolgáltatót váltani - fotó: Kallus György
[/caption]Könnyebb lesz ezentúl internetszolgáltatót váltani, akkor is, ha már van előfizetésünk. Augusztus közepétől ugyanis már csak legfeljebb 11 napot vesz majd igénybe az ADSL-szolgáltatóváltás, ráadásul úgy, hogy ez idő alatt egyetlen napra sem fog szünetelni az internet-hozzáférés. Erről írt alá pénteken megállapodást több mint húsz hazai kiskereskedelmi és három nagykereskedelmi ADSL-szolgáltató, valamint Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke, és Takács Péter, a hírközlési és fogyasztói jogok képviselője.
A megállapodás azért is fontos, mert az elmúlt években a szélessávú előfizetési díjak a töredékére csökkentek (2005 óta több mint 40 százalékkal), a széles sávon internetezők száma pedig megduplázódott (600 ezerről 1,4 millió fölé emelkedett), így mind több ember kerülhet abba a helyzetbe, hogy régi internet-előfizetését újra cserélné.
Eddig kevesen éltek a szolgáltatóváltás lehetőségével, mivel az bonyolult és időigényes folyamat volt. Gyakran 30-60 napig is eltartott, amíg le lehetett végre mondani a régi előfizetést az első szolgáltatónál, és meg lehetett kötni az újat a másiknál. Az átmeneti időszakban pedig gyakran hetekig mellőznie kellett az ügyfélnek az internet-hozzáférését. Nem is csoda, hogy a hatóság statisztikái szerint a szolgáltatóváltást kezdeményező ügyfeleknek több mint a fele, 56 százaléka feladta a próbálkozást, és maradt mégis a régi előfizetésénél.
Talán jöhet egy új mobiltársaság
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (MHH) a verseny élénkítése miatt megfontolja a negyedik mobilfrekvencia újbóli pályáztatását, illetve dönt arról is, hogy mi legyen a 450 megahertzes frekvencia sorsa – mondta Márton György, az NHH szóvivője. A hatóság július közepén tájékozódik arról, mi a véleményük a piaci szereplőknek, illetve az érintetteknek a vezeték nélküli távközlésről, illetve a szélessávú szolgáltatásokról és verseny élénkítéséről.Az internetszolgáltató cégek mostani megállapodása nyomán a jövőben a fogyasztók a mainál lényegesen egyszerűbben és gyorsabban tudnak majd szolgáltatót váltani. A legfontosabb változás, hogy az internetszolgáltató-váltást ezután elegendő az új szolgáltatónál kezdeményezni, és amennyiben az előfizetőnek nincs lejárt számlatartozása, esetleg hűségnyilatkozata, a váltás az eddigi 30-60 nap helyett 11 napon belül megtörténik. A régi szolgáltató nem „ülhet rá” a folyamatra, mert öt nap után az új szolgáltató automatikusan jogosult lesz átrendezni a kapcsolatot. Nincs egyéb dolga tehát az ügyfélnek, mint kiválasztani az internetezési igényeinek leginkább megfelelő ajánlatot, és kapcsolatba lépnie az új szolgáltatóval, és jeleznie az előfizetés iránti igényét.
A hűségnyilatkozattal megkötött felhasználókat azonban nem tudja kimenteni a helyzetükből ez a megállapodás. Az „egykapus” ügyintézés mellett szintén fontos újdonság a szünetmentesség, vagyis hogy a fogyasztó internet-hozzáférése egy percre sem szakad meg a váltás során. A gyorsított eljárásra már csak alig több mint egy hónapot kell várniuk az ügyfeleknek: a szolgáltatóváltás egyszerűsítését kezdeményező Takács Péter közölte, hogy a megállapodást aláíró szolgáltatók vállalták, hogy július 15-ig az együttműködési megállapodásban foglaltaknak megfelelően módosítják általános szerződési feltételeiket, és így legkésőbb augusztus közepétől már ennek alapján lehet ADSL-szolgáltatót váltani.
Sajnos a könnyített ügymenet csak az ADSL-szolgáltatáson belül váltást teszi könnyebbé, így aki technológiát is váltani kíván – tehát például kábelen, vagy mobilinterneten keresztül akar internetezni –, annak egyelőre nem jelent változást a mostani megállapodás. Az NHH természetesen arra törekszik, hogy hamarosan az egész internetszolgáltatási piac hasonló módon átjárható legyen, de nincsen még céldátum arra vonatkozóan, hogy ez mikor valósulhat meg.