2008.07.17. 14:30
Markó elfogadta Tőkés javaslatát
Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke elfogadta Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének azt a javaslatát, hogy Bálványosfürdőn találkozzanak.
Ezt Szepessy László, az RMDSZ elnöki hivatalának igazgatója közölte csütörtökön az MTI-vel. Markó három időpontot is ajánlott: csütörtököt, pénteket vagy szombatot.
A két romániai magyar vezető személyiség július 5-én ült tárgyalóasztalhoz Marosvásárhelyen, hogy megvizsgálják, a romániai magyarságot képviselő politikai szervezetek hogyan tudnak együttműködni a tavaly őszi romániai parlamenti választásokon a júniusi helyhatósági választások eredményeinek tükrében. A Tőkés vezette EMNT küldöttség vállalta, hogy közvetít a Magyar Polgári Párt (MPP) és az RMDSZ között annak reményében, hogy a felek megtalálják majd azt az együttműködési formát, ami lehetővé teszi az őszi választásokon való közös fellépést.
A júliusi találkozón felvetődött, hogy a felek Tusnádfürdőn folytatják a párbeszédet. A hét elején azonban Markó levélben fordult az EMNT vezetőjéhez, és több olyan helyszínt javasolt, amelyek között nem szerepelt Tusnádfürdő. Tőkés válaszlevelében kifejtette, hogy a bálványosi nyári szabadegyetemnek otthont adó Tusnádfürdőn szeretne találkozni Markóval, de javasolta még Bálványosfürdőt, ami szintén nem szerepelt a Markó által eredetileg ajánlott helyszínek között.
Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke elfogadta Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének azt a javaslatát, hogy Bálványosfürdőn találkozzanak. mti -->