2008.07.25. 21:17
Monok nyomába lépett két falu
A monoki példát követve két Jász-Nagykun-Szolnok megyei település, Kétpó és Zagyvarékas is munkához köti a szociális segélyek kifizetését.
„Július elsejétől már alkalmazzuk a kiegészített szociális rendeletünket – mondta Boldog István, Kétpó polgármestere. – Az ötletet a monoki példából vettük át, a képviselők egyhangúlag megszavazták a rendelet módosítását. Jelenleg körülbelül húszan kapnak szociális segélyt a településen élők közül, ha kimerül a közcélú munkakeret, akkor majd behívjuk őket dolgozni.
A zagyvarékasi polgármesteri hivatal egyik munkatársától megtudtuk: a képviselő-testület másfél-két hónappal ezelőtt hozott határozatot a monoki példán felbuzdulva. Bár a határozatot elfogadták a helyi képviselők, azt alkalmazni csak 2009. január 1-jétől fogják.
Kollár István, az Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltésének osztályvezetője elmondta: mindkét esetben törvényességi észrevétellel éltek. Így a települések még a jövő hét elején kézhez kapják a levelüket, melyben a rendelet hatályon kívül helyezésére szólítják fel a képviselő-testületeket. Az önkormányzatoknak ezt követően 30 napjuk van arra, hogy újból összeüljenek és döntsenek.