2008.07.21. 16:45
Súlyos vérhiány Baranyában
Vérellátási gondok miatt az elmúlt napokban már tervezett műtéteket kellett elhalasztani a régiónk kórházaiban, klinikáin. A további hetekben a gondok sűrűsödhetnek.
Minden nyár velejárója az akadozó vérellátás. Az idén ismét nehéz lett a helyzet, s ezen még az elmúlt évben hozott szigorú műtéti volumenkorlátozok sem sokat segítettek. Bár ennek ellentmondani látszik az, amit dr. Nemes Izabella, a Pécsi Regionális Vérellátó Központ vezetője mondott: a pécsi szívcentrum júniusi kéthetes „leállását” is észrevették, mi több, az elhalasztott műtétek bizonyos mértékben „átsegítették” őket a napi gondokon.
A vezetőnő mindehhez hozzátette, hogy a vérellátó központ kérésére néhány tervezett műtétet már el kellett napolniuk régiónk kórházaiban, klinikáin, s bár próbálják teljesíteni az igényeket, eléggé nehéz augusztus elé néznek. Ezért aztán minden 18 és 65 év közötti egészséges felnőtt emberre szükségük volna, akik önzetlenséget vállalnak ezekben a napokban és jelentkeznek Pécsett, Komlón és Mohácson a véradó állomásokon, illetve részt vesznek a vöröskereszt szervezett akcióin. Ezen a hét végén például a pécsi Plázában. Ugyanis soha nem volt ennyire érvényes a mondás, mi szerint kétszer ad az, aki gyorsan ad.