2008.07.26. 09:46
Veszélyeket rejt klónozott állat húsának az elfogyasztása?
Eddig ismeretlen egészségügyi kockázatokat rejthet magában klónozott állatok húsának és tejének a fogyasztása – állapítja meg frissen publikált tanulmányában az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA).
Az uniós szervezet álláspontja szerint jóllehet a klónozott sertések és marhák húsának a fogyasztásával kapcsolatos egészségügyi kockázatok eddig csekélynek bizonyultak, a most rendelkezésre álló viszonylag kevés adat mégsem ad megnyugtató választ, emiatt további vizsgálatok szükségesek. Januárban még azt állította a hivatal, hogy az állatok klónozása nem jár együtt környezeti vagy – emberi fogyasztás esetén – egészségügyi kockázattal.
Az EFSA szakvéleménye azért fontos, mert kiindulópontot képez az Európai Bizottság számára annak eldöntésekor, engedje-e a klónozott állatokból előállított élelmiszerek forgalmazását az unió belső piacán. Ha Brüsszel nemet mond, az akár kisebb kereskedelmi háborút is kirobbanthat az Egyesült Államokkal, miután az FDA amerikai élelmiszer-biztonsági felügyelet már engedélyezte a klónozott marhákból, disznókból és birkákból származó hús forgalmazását, és számos amerikai cég jelezte: szívesen szállítanának az uniós piacra.[caption id="" align="alignleft" width="470"] A közeljövőben biztosan nem kerül klónozott állat húsa az EU piacára – fotó: Kallus György
[/caption]
A kérdés eldöntésében egyébként az egészségügyi megfontolások mellett az európai etikai szakértők véleménye is szerepet fog játszani; ők januárban fenntartásaikat jelezték a klónozott állatok húsának és tejének felhasználásával kapcsolatban. Az EFSA mostani nyilatkozatától függetlenül a bizottság mindenesetre közvetlenül az uniós polgárokhoz kíván fordulni az ügyben, és a tervek szerint ősszel a lakosság véleményét is kikérik. Az eddigi felmérések tanúsága szerint meglehetősen megosztottak a fogyasztók a klónozott állatok húsával kapcsolatban: egy friss felmérés szerint a megkérdezettek közel fele elutasítja az ilyen eredetű termékek megvásárlását.